„Nagyon fontos, hogy két dolgot tutira elérjünk: azt, hogy ne essen teherbe az, aki most éppen nem akar gyereket és azt, hogy aki szeretne, azt támogassuk abban, hogy a gyermekét megfelelő körülmények között tudja nevelni. Ettől fog csökkenni az abortuszok száma és nem különböző törvénybeli szigorításoktól” – zárja a vitát Cseh Katalin.
Ezt követően a közönség bevonásával folytatódik a beszélgetés: bárki kérdezhet, megoszthatja gondolatait, aggályait, így olyan témák is említésre kerülnek, amikről eddig nem esett szó. Ezek közül kiemelendő az apák esete: mégis mi egy férfi szerepe, kötelessége, joga az abortusszal kapcsolatban? A válaszokban mindkét nőzőpont megjelenik: a klasszikus nő teste – nő döntése szólamok mellett a szintén ismert közös gyerek – közös felelősség álláspontot is képviselik.
„Az lenne a jó, ha az a két-három gyerek, akit terveznek a magyar fiatalok, megszülethetnének.”
A kérdések révén felmerül: ha a demográfia annyira nagy probléma ma a magyar gazdaságra nézve, akkor miért a társadalmat igazítjuk a gazdasághoz, miért nem fordítva? Cseh véleménye szerint valóban „fordítva ülünk a lovon”, mert bár „adjusztálni kell a kiadásokat a forrásokhoz, az ideológia által mozgatott kormányzás, ami főleg a Fidesz-kormányt jellemzi, teljes mértékben téves. Van egy céljuk, ami szerintük helyes és minden egyes policy-t ahhoz igazítanak, nem ahhoz, hogy mire lenne szüksége a társadalomnak”.
A folytatásban arról esik szó: szerinte a fideszesek „kitalálták, hogy ez egy ilyen konzervatív ország, ahol mindenki nagycsaládban lakik, anyuka-apuka együtt van, középosztálybeli – mert a többi az el van felejtve: aki elvált el van felejtve, aki meddő, az el van felejtve”. Cseh úgy véli, ez egy „teljes mellékvágány és borzasztó nagy szemléletváltásra lenne szükség, hogy a politikusok felismerjék, a társadalmat alkotó emberek nem az ő politikai eszközeik, hanem a közösség, amit szolgálnak”.
Dúró Dóra a kérdés kapcsán felhívja a figyelmet, vannak tények, amiket nem szabad elfelejteni: van egy korfa, vannak nyugdíjkifizetések és dolgozó emberek,
ezeknek pedig vannak matematikai összefüggései.